|
A következő
információkra lenne szükség:
- saját szavaiddal írd le, hogy min mentél keresztűl az
észleléstől a tünetmentes gyógyulásodig?
- mennyit napoztál?
- jártál-e szoláriumba és ha igen akkor mennyit?
- orvosodról is nyilatkozz néhány mondat erejéig.
- kérlek az életkorodat is tüntesd fel, mert tapasztalatom
szerint a fiatalok ezt a betegséget nem veszik kellően komolyan,
- mivel védekezel az UV sugárzás ellen?
- milyen a hajad színe?
- a bőröd mely bőrtípushoz hasonlít a legjobban?
Ezekkel a krónikákkal nem titkolt vágyam az, hogy minél többen
és minél korábban ismerjék fel a veszélyét ennek a súlyos
betegségnek, amely a prognózisok szerint 2010-re Magyarországon
50-ből egy embert fog érinteni, tehát majdnem mindenkinek a
közvetlen környezetében lesznek betegek. Ausztráliában ez a szám
kettőből egy fő, ami elrettentő.
A Thomy Folia az ismeretterjesztésével szeretne hozzájárulni
ennek a súlyos, lassan népbetegség szintjére lépő halálos
betegségnek a megállításában illetve terjedésének
csökkentésében.
1., Nagy Tímea
Meglepődtem, hogy
ennyire mélyen bele ástad magad ebbe a hatalmas és sajnos szinte
mindenkit érintő korunk betegségébe.
Nekem azt kell mondjam, hogy szerencsém volt ezzel a betegséggel
kapcsolatban...
Szerintem nem
érdemes pont velem példát mutatni, hisz szerencsém volt és jó
indulatú volt amit kioperáltak a kezemből. De azért elmesélem a
kálváriámat, mert azt alátámasztom, hogy FONTOS a KORAI
felismerés. Talán az sokat megmagyaráz, hogy gyárilag vörös a
hajam, ez által tök fehérbőrű vagyok. Előre leszögezem, hogy
szoláriumba eddig sem nagyon jártam, mert egyszer elkaptam egy
laza bőrgombát, így ettől a mesterséges napozástól hamar elment
a kedvem. Viszont mióta az eszemet tudom, imádtam napozni, és
ugye a hülye fejemmel azt hittem ha nem kenem be magam naptejjel
akkor hamarabb lebarnulok. De ugye ebből inkább állandó leégés
lett, de gondoltam bírom én, és majd bebarnulok.
Ennek sajnos 27 éves létemre lett meg a következménye. A jobb
karomon a csuklóm fölött felfedeztem egy pirosas néha feketés
szabálytalan alakzatú kitüremkedő valamit. Azonban nem igazán
érdekelt, gondoltam engem nem érhet utol semmilyen betegség. Pár
hónapig hordtam, családtagjaim ismerőseim, kollegáim naponta
mondogatták, hogy meg kéne mutatni orvosnak. Én meg nagy pofával
válaszoltam, áááá minek nekem orvos. Egyszer egy tök más miatt
elmentem a háziorvoshoz, aki egyből kiszúrta ezt az izét a
kezemen, és rám parancsolt, hogy azonnal menjek bőrgyógyászhoz.
Mondanom sem kell, megijedtem, és azonnal elmentem. És ott ért a
hidegzuhany, ez bizony lehet melanóma, ugye az a kérdés, hogy jó
indulatú vagy rossz indulatú. Na már másnap mehettem is a szike
alá, elég mélyre vágtak, hogy ki tudják szedni gyökerestől. Az
orvosról inkább nem írnék, mert a viselkedése számomra nem volt
megnyerő.
Megtörtént a műtét, közölték, hogy 2 hét és megjön a szövettani
eredmény, hogy jó vagy rossz indulatú. Na én azt a 2 hetet nem
kívánom senkinek. Eltelt a 2 hét, visszamentem, de sajnos nem
tudtak érdemben bármit is mondani, legyek türelemmel című
mondattal haza is zavartak. Újabb 2 hét következett. Újabb
rettegés...Visszarendeltek egy olyan mikroszkópos teljes testes
vizsgálatra, és ott közölték, hogy Hála Istennek jó indulatú
volt, időben ki tudták vágni, és ahogy ezzel a mikro izével
megnézték a környékét, nem találtak áttétet sehol. Ennek már 1,5
éve, azóta 3-4 havonta megmutatom magam orvosnak, a
szoláriumokat messziről elkerülöm, dél környékén nem megyek
napra ha nem muszáj, ha mégis akkor magas faktoros tejjel
vastagon bekenem magam, és mindenkit figyelmeztetek ha bármi
furcsát lát magán, vagy elvágja az anyajegyét, akkor AZONNAL
menjen orvoshoz míg nem késő. Inkább viselek egy nem szép heget
a karomon, minthogy tovább fajuljon és ne adja Isten rossz
indulatúvá növekszik ez az egész. Itt jegyezném meg, hogy a
kutyáim imádnak napozni. 5 percnél többet nem engedélyezek nekik
sem a napon. Sokan azt mondják már hülye vagyok és beteges.
Gondolom az ilyen emberek nem éltek át 2-szer 2 hetet amíg
megjött a szövettan eredménye...
Nemrég sajnos 1 órát ültem az M7-en a dugóban, és azt hittem
felgyullad a karomon a bőr annyira égette a nap. (sajnos klímám
sincs). Már törölközővel, pulóverrel takartam a kezem és sajna
ez sem volt elég, csúnyán leégett az a testrészem amit ért a
napsugárzás. (azóta lesem az anyajegyeimet, hogy károsodás
nélkül megúsztam-e ezt az utat). Na itt lett végleg elegem, és
akkor eldöntöttem, hogy nem halogatom tovább, muszáj a fólia.
A kollegámat kérdeztem, hogy ő hol fóliáztatott, és ő ajánlott
titeket, hogy nagyon meg volt a munkátokkal elégedve, így
olvastam a honlapotokat, és így jutottam el a fórumig (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9011101&la=70669322).
Az árajánlatod maximálisan kielégített, és ahogy írtad, hogy a B
oszlop mögötti rész 5000 Ft-al kerül kevesebbe, így azt hiszem
az a pár ezer forint nem oszt vagy szoroz, így biztos, hogy az
első oldalsó üvegere is szeretnék fóliát. Mivel sajnos a képzelő
erőm nem az igazi, így következő fizetésem környékén (1 hét
múlva) felkereslek titeket időpont egyeztetés céljából, és hogy
akkor a saját szemeimmel is láthatom, hogy milyen fóliákat tudsz
nekem ajánlani.
És most már látom, hogy mi a különbség az olcsó gagyi és a
minőségi kicsit drágább között:)
Addig is további sikerekben gazdag munkát és eme hatalmas
melanóma elleni feladatban rengeteg kitartást és erőt kívánok!
Nagy Tímea
2.
McCain egészséges, mint a makk
A
hétvégére ígérték, de az AP már pénteken tudósított John McCain
egészségi állapotáról. A hírügynökség munkatársai csütörtökön
órákon át tanulmányhozhatták az összesen 1173 oldalnyi orvosi
jelentést. Összességében megállapították, hogy McCain nem rákos,
mi több, korát meghazudtolóan egészséges.
McCainnel kapcsolatban a legfőbb aggály az volt, hogy 1999-ben,
2000-ben és 2002-ben összesen négy rákos daganatot távolítottak
el szervezetéből. Mindegyik esetben a börrák legveszélyesebb
formája, melanóma támadta meg szervezetét. A négy daganat közül
hármat nagyon korai stádiumban operáltak ki, ezek semmilyen
veszélyt nem jelentenek. A 2000-ben kioperált azonban az orvosok
szerint közepesen veszélyes volt - ez az, ami miatt hosszú
sebhely csúfítja arcát.
Ugyanakkor az orvosi vizsgálatok szerint ez utóbbit is sikerült
teljesen kioperálni, és a daganat nem nőtt vissza. Az AP egy
független orvosszakértőt, a philadelphiai Fox Chase Rákközpont
melanómaprogramjának vezetőjét, Stuart Lessint is kifaggatta.
"[McCain] még nem gyógyult meg" - kezdte opponenshez méltóan
szakvéleményét Lessin, de végül ő is arra jutott, hogy bár a
közepesnek osztályzott melanóma tízéves túléléséi rátája 65
százalékos, mivel McCain betegsége óta már nyolc év telt el, tíz
százaléknál is kisebb az esélye, hogy újra megbetegedjen.
Összességében 5-8 százalékra becsülte annak esélyét, hogy újabb
melanómája legyen. Ezt azonban rendszeres ellenőrzéssel könnyű
felderíteni.
Márpedig az orvosi iratok tanúsága szerint McCain orvosai
megtanították nejének, hogy hogyan vizsgálja meg az elnökjelölt
bőrének azon felületeit, amik takarva vannak, vagy nehezen
elérhetőek. Az orvosi papírok részletességére jellemző, hogy még
McCain idei fülmosásáról is beszámolnak.
McCain összességében is makkegészségnek tűnik - leszámítva
egy-két, öregekre jellemző problémát, mint amilyen például a
magas koleszterinszint. "Fiziológiailag sokkal fiatalabb, mint a
tényleges életkora" - nyilatkozta róla kezelőorvosa, John
Eckstein. Az AP-nek példaként azt hozta fel, hogy a
cardio-stresszteszten McCain tíz percet is kibír a futópadon,
miközben nála évtizedekkel fiatalabb páciensek 5-7 perc után
kidölnek.
McCainre az utóbbi időben hatalmas nyomás nehezedett, hogy hozza
nyilvánosságra egészségügyi iratait. Most legalább már azt
tudhatjuk, hogy a republikánus elnökjelöltnek semmi baja.
Demokrata riválisai, Hillary Clinton és Barack Obama ezidáig
adósak az elszámolással, még nem hozták nyilvánosságra orvosi
feljegyzéseiket. A Time beszámolója szerint [1] Obama eddig csak
arról nyilatkozott, hogy leszokott a dohányzásról.
Forrás:
index.hu
|