Tesla csak fényezésvédő fóliával ajánlott

Joni Savolanien finn Tesla vásárló esete, aki nagyon csúnyán pórul járt autójával. Mint állítja, idén (2019) március végén vette át a fekete Model 3-at, mostanra pedig az autó alsó részén bizonyos elemekről – küszöb, kerékjárat, az ajtók vagy oszlopok alja – teljesen lejött a festék, sőt van amit már konkrétan megevett a rozsda is.

 

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

 

A helyi kereskedelmi kamarától kért szakértői vizsgálatot, aminek lesújtó eredménye lett. Az autó átlagos festékvastagsága 106 mikron, miközben, állítja a finn, az iparági átlag 110-150 között van és a kocsi bizonyos részein rendkívül vékony, mindössze 70 mikronos a festékréteg. Sőt, volt olyan elem, amit nem színeztek és olyan is akad, ahol az alapozó is hiányzott egy részen. A vizsgálat szerint egyébként a festék puhább is mint az általánosan elfogadott.
 

 

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

 

Nem csak a tél tudja kikezdeni a fényezést – az amerikai sivatagok homokja, vagy az óceán parti települések nedves sós levegője sem túl kíméletes.

 

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

Forrás: BASF

 

És ha még emlékszünk a fenti átlag 106 mikronos mérési adatra Joni 3-asán, a BASF saját grafikája szerint az ő festék rétegeik 87-126 mikron között vannak – na persze a legkisebb mért 70-es érték még ehhez képest is kevés. De önmagában ráadásul a festék hiánya sem okozhatna rozsdásodást, hiszen az autók kész karosszériáját legelőször is megmártják egy antikorróziós fürdőben, ahol egy kémiai reakcióval viszik fel a rozsdagátló réteget.

 

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

 

A tömegtermelés okán sajnos nem ritkák a gyári festés ilyen-olyan hiányosságai. A hiba egyik forrása maga a Tesla, illetve a Tesla kapkodása lehet. Mint ismeretes rendkívüli nyomás volt és van az egész cégen a Model 3 program kapcsán, ami már többször hibákhoz vezetett.


Ha a kövek lekaparják a festékréteget és megsérti az antikorróziós bevonatot, akkor csak idő kérdése a rozsda. Ha ezután az autó sós hólében áll, akkor valószínűleg ez az idő csak pár hét vagy hónap.

Finnországban sok murvával felszórt mellékút van és ezeket télen például őrölt gránit darabokkal szórják fel. Innentől kezdve érthetővé válnak Joni képei, ahol úgy néz ki a Model 3, mintha homokfúvóval szedték volna le a festéket. A Teslának jobban fel kellett volna készülnie ezen piacok szélsőséges körülményeire.

 

Forrás: BASF

 

De ugyan így a Tesla hibája, ha nincsenek az elemek megfelelően lefestve. (Bár az, hogy némelyik elem belső felületén csak alapozó van, nem ritka más márkáknál sem). Ismerve a cég küzdelmeit a gyártási tempó emelésével és tudva, hogy az egyik szűk keresztmetszet a festőüzem volt, nem lehet kizárni, hogy a csapásszám emelésének ára a folyamatok felgyorsítása volt a minőség rovására. Joni autója például feltehetően a legelső európai szállítmányból való, amikor a cég a nyakát törte, hogy minél több autó érkezzen kontinensünkre.

  

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

 

Végül azért nem árt egy hangyányit a vásárlói felelősséget is megemlíteni. Megint csak a rövid internetes keresések eredményeként úgy tűnik, hogy ezekben az északi országokban bevett szokás az autók valami fajta só-védelme. Erre különböző anyagok és eszközök vannak, de nagyjából mindenki tudja, hogy szélsőséges terhelésnek vannak kitéve a karosszéria elemek ezért valami extra megoldást használ.

Mi csak tanácsolni tudjuk, legalábbis minden prémium autó tulajdonosának, hogy ha már több évnyi fizetését költötte egy kocsira, akkor fontolja meg akár a kerámia bevonat, akár az áttetsző védő-fólia felrakását. Ezeket lehet az egész autón, vagy csak a jobban igénybe vett elemeken alkalmazni és védenek többek között az országúti bogaraktól, a fákról lefolyó gyantától és lehulló majd a nyári napon ráégő gyümölcsöktől (erről tudna a kocsim fényezése mesélni), a madarak ürülékétől, illetve a bevásárlóközpontok parkolóiban gyakori (apróbb) sérülésektől is.

Forrás: villanyautosok.hu (részletekben)

 

Hogyan véded autód fényezését a felpattanó kavicsoktól, maró hatású madár ürüléktől - bogár maradványoktól, karcolásoktól valamint a kisebb koccanásoktól? Azt tudnod kell a félreértések elkerülése végett, hogy a komolyabb fizikai behatásokkal járó fényezési sérülések ellen a kerámia bevonat nem nyújt védelmet.

 

Autód fényezésvédelmi szakértője a Thomy® Folia

 

Jelentkezz be most egy ingyenes fényezésvédő fóliázás szaktanácsadásra és felmérésre, ameddig a vendégünk vagy 1 jó kávéra!

 

 

Ha fólia, akkor Thomy® Folia. Mi más? 

 

 

A Thomy® Folia által szerkesztett oldalakon található minden anyag a szerzői jog védelme alatt áll. Másolásuk törvénybe ütköző cselekedet, melynek minden esetben a következménye, hogy eljárást, kártérítés- és szerzői jogdíj megfizetést von maga után.
Más holnapokon való közzétételükhöz a szerző hozzájárulása szökséges. A honlap design-ja képzőművészeti alkotásnak minősül, ezért az külön is védelmet élvez. A honlap, mint egyedi összeállítás gyűjteményes műnek számít, és akkor is megilleti a védelem, ha egyes részei, összetevői egyébként nem részesülhetnének védelemben.
Részben illetve teljes másolásuk törvénybe ütköző cselekedet.
Következménye: minden esetben eljárást,- kártérítés valamint a szerzői jogdíj megfizetése.
A weboldal használatával a felhasználó automatikusan elfogadja a felhasználási feltételeket.
A tartalom fent jelzett módon történő felhasználás alapján keletkező díjfizetési kötelezettség elmulasztása esetén, felhasználó vállalja az ezzel járó jogi,- és anyagi következményeket.
A szerzői jogdíj mértéke a felhasznált tartalomtól függően, aloldalanként 100,000 Ft. + áfa.